SPORTNAP


Az idei tanévet is Sportnappal zártuk.

A nap elején iskolánk büszkeségei, sportolóink állhattak ki a diákok elé kiváló sporteredményeik által. Számos sportban állhattunk dobogóra megyei és városi versenyeken. Iskolánk tanulói vastaps kíséretében ünnepelték eredményeiket.

A nap következő fénypontja a Tanár-Diák labdarúgó mérkőzés volt. Az összecsapásra a Sportliget pályáján került sor, amit a felső tagozatosok végig is szurkolhattak. A mérkőzésre a Haladás Futsal szakosztály 74-szeres válogatott, többszörös magyar bajnok és magyar kupagyőztes játékosát, Vas Ádámot sikerült játékvezetőnek meghívni. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy elfogadta a meghívást és a tanárok oldalán, be is állt játszani. Hatalmas élmény volt mind a tanároknak, mind a futsalos sportolóinknak egy ilyen híres játékossal együtt focizni.

A mérkőzést a végzős diákok (8. a és a vegyes csapattal kiálló 8.b és c. osztályok) illetve a tanárok vívták egymás ellen. Két félidő játék után a tanárok hagyhatták el győztesen a pályát. Köszönjük Vas Ádámnak a részvételt, tanárainknak és a játékos-tanulóinknak a hatalmas küzdést, hogy ilyen magas szinten megvalósulhatott ez a mérkőzés. Méltó búcsúzás volt ez a 8-os tanulóink számára. Nagyon sok sikert és kiemelkedő sporteredményeket kívánunk nekik kitartó munkával a középiskolás éveikben is.

Testnevelők