Zenemanók hangversenysorozat


A Savaria Szimfonikus Zenekar idén is megtartotta Zenemanók hangversenysorozatát, ahol a legkisebbek játékos formában ismerkedhettek meg a komolyzene szépségeivel.

„Nagyon fontos számunkra az, hogy a komolyzenét beágyazzuk egy olyan közegbe, amit a gyerekek könnyebben befogadnak, meg kell tanulniuk, hogy bejönnek, zenét hallgatnak, a zenehallgatás az jó, és ezt a jóságot próbáljuk meg úgy összerakni, hogy ne csak szárazon zene legyen számukra, hanem kapnak mindig egy kis keretjátékot, amit a kollégáim játszanak el, színészkednek egy kicsit, vagy éppen csak zenélnek, kinek milyen feladata van. Úgy tűnik a látogatásból, hogy egyre fontosabb a gyerekek számára is meg a pedagógusok számára is, hogy eljöjjenek erre a rendezvényre” – mondta el Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Egyetértünk, mind a négy előadást nagyon élveztük! Köszönjük szépen a zenekarnak a vidám mesejátékokat, szívből ajánljuk minden zenekedvelőnek:

az 1.a, 3.a, 4.a, 4.b, 4.c osztályok és tanítóik