A magyar kultúra napja – Megemlékezés – 2023


Programok a „Petőfi 200”, illetve „Himnusz 200” jegyében

2023. január 20-án, pénteken a magyar kultúrára koncentráltuk figyelmünket a tanítási nap során.

Rendkívüli évünk van, hiszen Kölcsey Ferenc 200 évvel ezelőtt, január 22-én fejezte be Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. 200 évvel ezelőtt, 1823. január 1-jén született a 19. század talán legismertebb, de sokak által leginkább kedvelt költője, Petőfi Sándor.

E kettős bicentenárium jegyében az alábbi programokon vehetett részt az iskola közössége:

– Az iskolarádióban zenés, verses összeállítást hallgattunk meg a Himnusz keletkezéséről

– Közösen elmondtuk

Petőfi: Füstbe ment terv és Petőfi: Szabadság, szerelem c. verseit Kelemen Zoltánnak, a Weöres Sándor Színház művészének irányításával.

Máhr Vi 3. a osztályos tanuló – (számos díj nyertese, legutóbbi eredménye: a törökországi nemzetközi Grand Prix zongoraversenyen I. helyezést ért el.) zongorajátékában gyönyörködtünk.

– Az 5. a és az 5. b osztály előadásában Petőfi: Föltámadott a tenger c. megzenésített versét hallgathattuk meg.

Dobj el mindent, és olvass! – projektünk keretében Petőfi-verseket olvastunk.

– Kiállítást rendeztünk az aulában a gyűjtött Petőfi-versekből, versrészletekből.

– Kiállítást rendeztünk az aulában a Petőfi-versekből gyűjtött szavakkal készült SZÓMENTŐKBŐL.

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

~ Sebő Ferenc