Siker a technikaversenyeken


 

Az idei tanévben a Zalaegerszegi POK az Oktatási Hivatal támogatásával háromfordulós technikaversenyt szervezett „Ismerem, a technikai környezetemet” címmel. Tóth Márk 7. b osztályos tanulónk az iskolai fordulót követően megnyerte a megyei versenyt, melyet a Megyeházán rendeztek meg február 15-én. A dunántúli döntőbe csak a megyei versenyek első helyezettjei kaptak meghívást, így Vas megyét a 7-8. osztályos korcsoportban Márk képviselhette. A döntőnek április 12-én az ELTE Savaria Egyetemi Központ adott otthont, ahol két korcsoportban 9-9 tanuló mérhette össze tudását. Míg az első két fordulóban csak elméleti ismereteikről adtak számot a versenyzők, a döntőben az elméleti feladatsor megoldása után már gyakorlati tudásukat is megmutathatták a tanulók. A versenyek elméleti témakörei felölelték a földi, vízi, légi közlekedés, szállítás fejlődését napjainkig; a közlekedési–szállítási eszközöket, azok működési elvét, találmányok és feltalálók széles ismeretkörét. A gyakorlatban egy gumimotoros repülőmodellt kellett kivitelezniük a versenyzőknek. Márk felkészültségét, tájékozottságát a dunántúli döntőben is bebizonyította, első helyezést ért el. Kiemelkedő teljesítményéhez gratulálunk!

Krizmanitsné Tóth Zsuzsa