Pályaorientációs témanap


Március 30-án pályaorientációs témanapot tartottunk iskolánkban. Minden évfolyam különböző programokon vett részt, melynek központi témája a szakmákkal, foglalkozásokkal való megismerkedés volt. Az alsóbb évfolyamokon a gyerekek játékos feladatokon, rejtvényeken és manuális foglalkozásokon keresztül találkoztak a különböző szakmákkal. A 2. évfolyam ellátogatott egy sütőipari tanműhelybe, ahol kipróbálhatták, hogyan készítik a pékek a kakaóscsigát. A 3. évfolyam a Weöres Sándor Színház kulisszatitkaiba pillanthatott bele, illetve a cukrászmesterséggel ismerkedtek a gyerekek. 4. évfolyamon a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai tartottak foglalkozásokat. Felső tagozatos diákjainknak is lehetősége nyílt belepillantani a szakmák világába. Az 5. évfolyam a Hermann Ottó Technikumban szakmabemutató foglalkozásokon vett részt – környezetvédők, vadászok, dísznövénykertészek, parképítők, sportedzők munkáját láthatták és próbálhatták ki a gyerekek. A 6. évfolyam a Logiscool-ba látogatott el, ahol a programozás világába kóstolhattak bele a diákok. 7-8. évfolyamos tanulóink pedig az egészségügyi szakmacsoporton belül ápoló, mentős, gyógytornász és gyógymasszőr munkájával ismerkedett. Minden diák hasznos élményekkel tért haza a nap végén.

​Móricz Anita
pályaválasztási felelős