Megkezdődött a tanév – tanévnyitó 2020


Ez a tanév mindannyiunk számára rendhagyó módon kezdődött. A nagy tanulólétszám miatt a szokásos évnyitó ünnepségünket nem tudtunk megtartani, ám a legkisebbek számára mégis szerettük volna emlékezetessé tenni az első napot az iskolában. Így számukra augusztus 31-én délután osztályonként külön időpontban szerveztünk egy kis ünnepséget, ahol Igazgató néni köszöntötte őket, majd a tanító nénik ünnepélyesen felkötötték az oladis nyakkendőt, sálat. A családias légkörben megtartott jó hangulatú mini évnyitón a Szülői Munkaközösség ajándékkal köszöntött minden elsős kisdiákot.

A felsőbb évfolyamosok szeptember 1-jén reggel iskolarádión keresztül az osztálytermekben hallgatták meg Igazgatónő évnyitó beszédét. Két nyugdíjba vonuló kollégánk is részt vett a tanévnyitón. Németh Sándorné Erika néni és Krizmanitsné Tóth Zsuzsa néni ez alkalommal vehették át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Szívből gratulálunk nekik!

Valamennyi oladis diáknak vidám tanévkezdést és sikeres tanévet kívánunk!