NYOMTATÁS 3D-BEN


A Miell Quality Kft. jóvoltából az 5. a osztályos tanulók egy 3D nyomtatót láthattak működés közben. A nyomtatást megelőzően kisfilmekkel tarkított prezentációban mutatták be a technológiát.  Megtudhattuk, hogy a nyomtatás ezen formája már 20 éve létezik, de mostanra annyira leegyszerűsödött és elérhetővé vált, hogy az élet egyre nagyobb területein (filmipar, építőipar, orvostudomány, szakácsművészet, autógyártás…) napi rendszerességgel találkozhatunk 3D technikával nyomtatott eszközökkel. Az előadás közben szemléltető anyagokat is megvizsgálhattak a gyerekek. Nyomtathatunk műanyag, fém és akár étel alapú alakzatokat is, melyeket rendszerint egy arra alkalmas modellező alkalmazással készítenek el. Bár a hallgatóság számára már nem volt ismeretlen fogalom a 3D nyomtatás, testközelben sokan mégis most találkoztak először ilyen szerkezettel, amit ráadásul működés közben is megszemlélhettek. Nagy élmény volt a gyerekeknek, köszönjük szépen a lehetőséget!

Móricz Anita
osztályfőnök