Pályaorientációs projektnap


November 13-én pályaorientációs projektnapot tartottunk iskolánkban. Minden évfolyam különböző programokon vett részt, melynek központi témája a szakmákkal, foglalkozásokkal való megismerkedés volt. Az alsóbb évfolyamokon a gyerekek játékos feladatokon, rejtvényeken és manuális foglalkozásokon keresztül találkoztak a különböző szakmákkal, valamint orvos, méhész előadását hallgathatták meg. Voltak, akik ellátogattak egy csokiüzembe, ahol a csokikészítés folyamatát tekinthették meg, voltak, akik a McDonalds üzemeltetésével ismerkedtek meg, a MAM cumigyárba és a Rózsa cukrászda műhelyébe is ellátogatott egy-egy osztály, valamint egy Bécsben tanuló formatervező is tartott gyakorlati foglalkozást a negyedik osztályosoknak. Felső tagozatos diákjainknak is lehetősége nyílt belepillantani a szakmák, foglalkozások világába. Az 5. évfolyam a Hermann Ottó Szakgimnáziumban szakmabemutatón vett részt – környezetvédők, vadászok, dísznövénykertészek, parképítők munkáját láthatták és próbálhatták ki a gyerekek. A 6. a és 7.a osztály a Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT) foglalkozásán vett részt valamint egy stylist tartott nekik előadást szakmájáról. A 6. b az Élelmiszeripari sütőtanműhelyében gyakorlati tevékenységeken keresztül ismerhette meg  közelebbről a cukrászati, pékségi és édesipari termékek gyártását. A 7. b és 8. b fogyasztóvédelemmel kapcsolatos előadáson vett részt. A 7. c osztály a MÁV-Start Zrt. telephelyére látogatott ki, ahol a vasúttal kapcsolatos szakmákat mutatták be a tanulóknak. A nap végén tanulóink ellátogattak a Pályaválasztási és Képzési Kiállításra is.