„Végre eljött, ennek is vége, az iskola udvara üresen áll…” – Évzáró 2019


„Végre eljött, ennek is vége, az iskola udvara üresen áll…”

Amikor lezárunk egy időszakot, egy tanítási évet, számvetést is végzünk. Igazgatónő elismerő szavakkal köszönte meg az iskola tanárainak, a szülőknek és a gyerekeknek, hogy eredményes tanév áll mögöttünk. Bőségesen volt sorolni való: tanulmányi és sporteredmények, elismerő oklevelek, Olad Városrészért Egyesület felajánlása anyanyelvünkért legtöbbet tett tanulóknak, nyelvvizsga eredmények, jutalomkönyvek az egész évben kiemelkedően teljesítőknek, de szó esett a tárgyi feltételekről, rendezvénytámogatásokról, fontosabb eseményekről is.

Pedagógusaink közül többen rangos díjat kaptak, nekik Fodor István Tankerületi Igazgató Úr is gratulált.
Németh Sándorné – miniszteri Elismerő oklevél kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként
Némethné Koroknai Gyöngyi
– A „Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díj” II. fokozata
Kovácsné Pungor Tünde – Pedagógusi Szolgálati Emlékérem
Kozma Zsoltné – az Év tanítója
Bereczki Éva, Nagyné Kuglics Éva és Szabóné Zsebe Erzsébet -Elismerő oklevél a jövő nemzedékéért végzett áldozatos oktató-nevelő munkájukért

Igazgatónő végezetül három jó tanácsot adott útravalóul
(
Vekerdy Tamás pszichológus után szabadon):

„A szülő minél többet olvasson fel gyermekének, többet, mint év közben. A kötelező olvasmányokat a szülővel együtt érdemes olvasni. Mindez tápláló, feldolgozó élményt ad, szemben a tévével, a számítógép monitorával (nyári olvasmányok jegyzéke a honlapon).

Oldottan, lazán kell pihenni. Engedjünk a reggeli heverészés csábításának!

Menjünk kirándulni, biciklizni, tervezzünk az eddigi napirendtől eltérő programokat!

Kívánok a nyári időszakra mindenkinek kellemes időtöltést, jó pihenést! Vigyázzatok magatokra!   

A 2018/19-es tanévet lezárom.”


a fényképeket itt megtekintheti