Vendégségben Pártosfalván


Iskolánk nagy örömmel fogadta a szlovéniai Pártosfalván működő általános iskola meghívását. Mi, ÖKO szakkörösök az 5.a osztályból, tízen élhettünk ezzel a kiváló lehetőséggel. Május 29-én, hétfőn egy kis busszal útra keltünk, hogy részt vegyünk a pártosfalvi iskola ÖKO-napjának programjain. Már előre jelezni kellett, hogy melyik foglalkozáson szeretnénk részt venni. Nehéz volt a választás, mert sok jó lehetőség kínálkozott. Mi többen a szappan-, krém- és rúzskészítést választottuk. Ez azért volt érdekes, mert ezek a kozmetikumok semmilyen káros adalékanyagot nem tartalmaztak, csupa természetes anyagból készültek. Ketten közülünk az ottani iskolakertben dolgoztak. Zsófi és Bogi kíváncsiak voltakarra, hogy miben különbözik az a kert a miénktől. A különbség feltűnő volt, mert éppen most alakítottak ki magas ágyásokat, ami egy nagyon újszerű, hasznos művelési mód. Előnye, hogy nem kell hajolgatni a munka során, másrészt hőenergiát lehet nyerni a benne elhelyezett komposztból. Mi is szívesen kipróbálnánk ezt a kertművelést!
Az ottani gyerekek által készített grillezett finomságokból megebédeltünk, majd ezután következtek a beszámolók. Érdekes volt, hogy a gyerekek beszélnek magyarul is és szlovénul is, ugyanis ez is egy két-tannyelvű iskola, mint a miénk. A csodás nap emlékére ünnepi kiadású könyvet, Arany János Toldiját ajándékoztunk az iskola igazgatónőjének, valamint a kilencedik osztályos tanulóknak.
Délután elköszöntünk vendéglátóinktól, majd indultunk haza. Szép nap volt!

Az 5.a osztály ÖKO szakkörösei