Miénk volt itt a tér!


Idén harmadik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a „Miénk itt a tér” elnevezésű művészeti bemutatót. Diákjaink számos műfajban mutatták meg tehetségüket; a zeneiskolás tanulók zongorán, hegedűn, furulyán és fuvolán, kürtön és basszusgitáron is játszottak, művészeti csoportjaink, dalosaink és népi táncosaink egész éves munkájuk eredményét tárták elénk. Drámajátékokat is láthattunk kicsiktől, nagyoktól, majd a társastáncosok varázsoltak parádés bemutatójukkal fantasztikus hangulatot a színházterembe. A programot énekes, gitáros szólóval zárta Kovács Pali, akit a közönség alig akart leengedni a színpadról. Szakavatott értékelést hallhattunk Kummer Zsuzsanna táncpedagógustól, illetve M. Joó Ágnes zenepedagógustól, majd Takács Imréné adta át a szereplőknek az emléklapokat. Köszönet minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak!

Jövőre veletek, ugyanitt, hiszen:

„Miénk itt a tér!”