Vagyonvédelem a DADA-vetélkedőn


Iskolánk május elején a Vas Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen megyei DADA-találkozót rendezett a DADA-programban résztvevő 6-8. évfolyamos tanulók számára.

A vetélkedő izgalmas fejtörőket tartogatott a diákoknak a megelőző vagyonvédelem témakörében. A feladatok között szerepelt keresztrejtvény, képkirakó, szókereső, ujjlenyomat-készítés és persze az ügyességi feladatok sem maradhattak ki a versenyből. Gratulálunk 8.b „Charlie Angyalai” és a „Lakatosok” csapatának, a 7.b „Rend-őrök” csapatának, akik a leggyorsabb csapatmunkáért járó különdíjban részesültek.

A rendezvény fővédnöke dr. Tiborcz János, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság dandártábornoka, a zsűri elnöke pedig Kiss Zoltánné nyugállományú rendőr-alezredes volt. A zsűri munkájában részt vett dr. Takács Éva, az Igazságügyi Hivatal Kabinet – Fejlesztési Osztály megbízott osztályvezetője is, aki interaktív előadást tartott az áldozatvédelemről az iskola pedagógusainak.