Határtalanul a Mura-vidéken


A Határtalanul pályázat keretében Szlovéniában jártak iskolánk hetedik osztályos tanulói négy pedagógus kíséretében május 2-4-ig. Útjuk során megismerték az egykori „Nagy Magyarország” történelmi emlékeit, a Muravidék-Muraköz nevezetességeit, történelmét és az ott élő népcsoportok jellegzetességeit. Megtekintették a Makovecz Imre által tervezett különleges szépségű kultúrházat, majd a Szent Katalin római templomot. Ezután Csáktornyára utaztak és felkeresték a Zrínyi család várát. A következő nap is tartogatott izgalmakat. Megtekintették Lendva várát, találkoztak a híres „gördeszkás” plébánossal, valamint felkeresték a pártosfalvi szlovén-magyar általános iskolát. Meleg szeretettel kedveskedtek egymásnak saját műsorukkal, bepillantást nyerhettek a két különböző ország oktatási és kulturális életébe. Jó hangulatú focimérkőzéssel pecsételték meg újdonsült barátságukat. Útjuk Mártonhelyre vezetett, ahol a Szent Márton tiszteletére épült templomot nézték meg és megemlékeztek Szent Mártonról, Savaria dicső szülöttéről. Híres magyarjaink, Kossuth és Széchenyi szobránál elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A harmadik napon felfedezhették a sokarcú Ljubljana csodákat rejtő, varázslatos világát. Megcsodálták a Ljubljanica folyón átívelő hármas hidat. Ellátogattak a várba, majd a közelmúltban átadott Balassi-intézetbe, ahol bepillantást nyerhettek a helyi magyar közösség mindennapjaiba. A hazafelé vezető úton Ljubljana másik magyar vonatkozásáról is megemlékeztek, a kőszegi török ostromot sikeresen visszaverő Jurisics Miklósról és az ő hőstetteiről. Ez a történelmi visszaemlékezés lehetőséget teremtett a Mura vidéki szlovéniai magyarsággal való kapcsolatok elmélyítésére.

hatartalanul